Velem mindig történik valami…”Másnak térkép e táj, nekem szülőföldem…”, ugrott be hirtelen, amikor a Google segítségével barangoltam a térkép fölött. Amikor újdonság volt ez a SW lehetőség, megkerestem azokat a helyeket, amerre korábban jártam, utaztam és ráközelítettem a vidékre, elámultam azon, hogy miért nem vagyok ott én is a látható emberalakok között. Időnként fölújítják az égi fényképeket, és a legélesebbet teszik föl, illetve hagyják meg a rendszert kezelő cég dolgozói a számítógépes világhálón. Ma már nem újdonság számomra ez a csodálatos lehetőség, ám időnként használom a Google-t, mert a földi világ valamelyik részét, például merre is van az Akácfa utca, még a közelben drosztoló taxisok sem ismerik, pedig nap, mint nap járják a várost. A tapintó egér segítségével nem tudtam jól behatárolni a keresett helyet, ide-oda ugrált a térkép a képernyőn, és az egyik pillanatban, Baranyában jártam, aztán már Tolnában! Mint a közmondásban! Bejártam nemcsak Tolnát-Baranyát, hanem véletlenül ráklikkeltem, Szentkirályszabadját is, és eszembe jutottak az érettségire bevágott versek sorai, gondolattársításképpen. A razglednicák Radnótitól. Az utolsót is kívülről kellett tudni:
„Mellézuhantam, átfordult a teste
S feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés.-Így végzed hát te is,-
súgtam magamnak,-
Te csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem.
Der springt noch auf,-hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.”
Már éltem, amikor ő meghalt, valahol Sopron közelében 1944-ben. Elmondtam még egyszer, majd még egyszer magamban a rövidke írást. Fölfigyeltem arra, hogy itt valami érdekes van elrejtve. Nem a sorok között, hanem a nézőpont szempontjából. Aki ír, vagy egyes szám első személyben fogalmazza meg gondolatait, írja le az eseményeket, vagy egyes szám harmadik személyben. Legalább is eddig ilyen versekkel, regényekkel találkoztam. Szeretek
általánosítani! Én, te, ő, mi, ti, ők, következnek egymás után a személyes névmások. Van „Én” írás, van „Ő” írás, miért nincs „Te, Mi, Ti, Ők” írás. Miért nem mesélnek az írók, költők a többi személynévben? És itt, ebben a kis töredékben bizony van „Te” írás! Nem lehetett sok ideje Radnótinak az „Erőltetett menet” alatt arra, hogy irodalmi ritkaságokon is gondolkodjon, ám itt is a „Te” forma alkalmazásával, talán nem egyedülállót –nem vagyok irodalmár-, de rendkívülit alkotott, valami ritka egyszerűséggel megfogalmazva, a mások számára biztosan nagyon nehéz formai megoldást. Sokan szeretik Radnóti költészetét, sokan akaratlanul is utánozzák, ám nem veszik észre, hogy ami egy zseninek egyszerű, egy pillanat műve, az a középszerűek számára izzadságszagú utánzás marad.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése